Prológus

Katerina Polsen

Hűvös szellő cirógatta arcomat, könnyed esőcseppek folytak végig kezemem. Csak ültem némán egy kövön meredt szemekkel bámulva a tájat. A tengert, a sziklákat, mintha most láttam volna őket először.

Mély levegőt vettem, felhúztam a lábam a mellemig és kezemmel körülfogtam. Próbáltam minden apró zajt vagy hangot kizárni a fejemből. Lassan becsuktam szemeimet és a táj, amit elképzeltem sokkal gyönyörűbb volt ennél. Egy tisztás telis-tele virágokkal, gyengén melengető napsütéssel. A rét közepén feküdtem bámulva az egyre csak haladó felhőket. Hangokra lettem figyelmes, így hirtelen felkaptam fejemet. Körülnézve a tisztáson megpillantottam drága édesanyának, egy furcsa köntös szerűségben. -Anya?-kérdeztem halkan. Azonban ő nem válaszolt. Felálltam és közelebb igyekeztem hozzá. Amint közeledtem eddig fénytől nem látott arca tisztulni kezdett, de koszos és véres volt. A köpenynek hitt "ruha rajta szakadt volt és gyűrött. Egy halotti lepel volt.-Anya?!-kérdeztem ismét félőn. Megtorpantam. Zilálva vettem a levegőt, éreztem, hogy szívem gyorsabban ver a kelleténél. Pislogtam párat, hogy tisztábban lássak. Abban a pillanatban máshol voltam. Egy sötét erdő közepén, éjjel. Össze-vissza forogva kerestem a kiutat, a menekülési lehetőséget. Rohantam a fák között, míg meg nem botlottam egy kiálló fagyökérben. Fájdalmaimat elnyomva, próbáltam meg felállni, sikertelenül. Fejemet felemelve pillantottam körbe ismét, amikor megláttam egy fényes női alakot, aki intett, hogy kövessem. Összeszedve magamat, felálltam, kifújtam a maradék levegőt tüdőmből, hogy frisset szippanthassak. Lassan, apró lépésekkel indultam el a női alak után. Hosszas gyaloglás után a nyirkos erdőben elveszve egy faházhoz vezetett engem. Lepukkant volt, épp hogy megállt a "lábán". A női alak intett, hogy lépjek be az ajtón. Magam sem tudom miért, de engedelmeskedtem neki. Beléptem a házba, és egy hűs fuvallatot érezvén összerezzentem. Tovább sétáltam, követve a "vezetőmet". Felértünk az emeletre, ahol is egy kis szobába invitált engem. A szoba csupa mocsok és vér volt. A falba különös felirat volt festve. vérrel..MONDTAM, HOGY MEGTALÁLLAK! Éreztem, hogy arcomra a félelem különböző árnyalatai ülnek ki, szemeimet forgattam zavarodottan körbe-körbe. Mindenhol vér!! Ránéztem kísérőmre, aki lehajtott fejjel és egy sóhaj kíséretében mutatott az ablak felé. Tudtam, hogy nem szabadna odanéznem, de a kísértés erősebbnek bizonyult a józan eszemnél. Tekintetem édesanyám vérbe fagyott holttestével találta szembe magát.-Neeeemm!-Anyaaa!..
A francba!-ébredtem morcosan az ágyamban.

Megint egy rémálom.. Ugyanaz a rémálom. Lihegtem egy kicsit, majd végre tudomásul vettem, hogy még mindig magam vagyok és még mindig otthon vagyok. Az szülővárosomban Brixham-ben, a szüleimmel közös házunkban, a szép szobámban, egy  egyszerű ágyban. -Hál'Istennek!-suttogtam. Lenyugodtam, és kikeltem az ágyból és a szekrényemhez léptem, azon gondolkodván mit vegyek fel ma. Az utolsó tanítási napon. A választásom egy egyszerű kék ujjatlan felsőre és egy boleróra esett kiegészítve egy sima fekete farmerrel és egy tornacipővel. Gyorsan felöltöztem igazítottam egy keveset göndör fürtjeimet és lesiettem reggelizni. Mikor leértem már egyben volt a család. -Jó reggelt!-köszöntem szüleimnek. -Jó reggelt Katerina!-érkezett a válasz. Édesanyám odajött hozzám, megsimogatta az arcom, majd adott egy puszit a homlokomra. -Hogy aludtál? -Szörnyen..-válaszoltam. -Miért?-Baj van?-csillant fel aggodalommal teli szeme. -Nincs.-nyugtattam.
-Katerina!-szólt hozzám édesapám. -Lenne itt valami amit meg kellene beszélnünk.. -Mégis micsoda?-értetlenkedtem..