Láttam, amit apám arca elkomorul, az apró kis ráncoskák amik eddig láthatatlanok voltak, most utat törtek maguknak. Erősen ráncolta homlokát, mintha maga is keresné a szavakat, de sehogy sem találja. Anya is kérdőn nézett rá, szemeiből a "Miféle dolog?" kérdést véltem leolvasni. Tehát ő sem tudja miről van szó. Két lehetőség van : Vagy én csináltam valami szörnyűt, vagy valami baromi nagy buli lesz, amiről még anya sem tudhatott, amire kevés esély van, így tehát marad az első.. -Mi az a dolog apu?- kérdeztem rá ismét, megsürgetve a választ. -Mindegy is!-mosolygott apu. -Majd ha hazajöttél, akkor megbeszéljük! Hát persze! Húzza a dolgokat, had emésszem magam egész nap.. -Rendben van.-villantottam egy kissé átlátszó mosolyt. -Kérsz reggelit?-nézett rám anyu, mélybarna szemeivel. -Nem köszönöm, majd..eszek valamit a suliban! -Biztos, drágám?-simított végig az arcomon. -Igen. -De most mennem kell mert még elkések!-jelentettem ki, majd adtam egy puszit anyu arcára. Egy könnyed mozdulattal elléptem tőle és aput is "megajándékoztam" egy amolyan "majd találkozunk" öleléssel.
-Sziasztok!-fordultam hátra egy pillanatra, majd kiléptem az ajtón. Leléptem a verandánk lépcsőjén és még hallottam édesanyám lelkes hangját: -Legyen szép napod! Jah biztos az lesz..-gondoltam magamban.
***
-Szia!-öleltem meg a szerelmemet. -Szia!-köszönt vissza kissé nyers hangján. -Hogy vagy?-mosolygott rám. -Most, hogy itt vagy egyre jobban!-csókoltam meg lágyan. -Baj van? -Nem nincsen.. -Még.. -Tudod, hogy nekem mindent elmondhatsz!-szólt azzal a "bökd már ki kérlek" stílussal. -Jack, kérlek. -Ne faggass, majd később elmondom, rendben?-néztem rá bociszemekkel. -Háát nem is tudom.-emelte kezét a szájához, hogy mutassa mennyire nem biztos benne. -Naa, kérlek!-játszadoztam az ingével.
-Miss.Polsen, megtenné, hogy elmagyarázza nekem az előbbi ábrát?-zökkentett ki gondolataimból Mr.Fulmer. -Öhm, izé..-hebegtem-habogtam. -Itt az év vége, túl vagyunk a vizsgákon, erre még az utolsó napon keresztbe tesz nekem!-dünnyögtem miközben haladtam a tábla felé. -Hogy mondja? -kérte ki magának Mr.Fulmer. -Tanárúr izé.. Bing! Bing!-hallottam a csengő idegesítő hangját, ami ezúttal megmentette az életemet. -Ezúttal megúszta!-adott hangot a gondolataimat Mr.Fulmer. -Legyen jó szünetetek! -Viszlát! Az osztály hirtelen felpattant, röpültek a könyvek a papírok, még az üres szendvicses dobozok is. Felsóhajtottam, majd Mr.Fulmerre néztem amolyan "Hé haver ezt megúsztam" mosollyal. Odaballagtam az asztalomhoz és életemben utoljára, legalább is ebben az iskolában, összeszedtem a cuccaimat. Felkaptam a táskát a hátamra és kiléptem az ajtón. Viszlát tanárok! Viszlát idióta tantárgyak, viszlát suli!-nevettem miközben kiléptem a suli hatalmas faajtaján. Körül néztem a parkolóban egyetlen szempár után kutatva. Nézelődtem pár percig, mire megtaláltam amit, illetve akit keresek. -Jack!-ugrottam ismét a karjaiba. Forogtunk néhányat, majd letett. -Vége van Jack, vége!-nevettem. -Akkor ezt meg kell ünnepelnünk!-lelkendezett. -Van ötleted?-kulcsoltam át a nyakát.
-Mi az, hogy van-e ötletem? -Egy meglepetésem van számodra!-kacérkodott Jackson. -Tényleg?-néztem rá kidülledt szemekkel. -Hát akkor mire várunk még? -Arra hölgyem, hogy befáradjon szerény kis járművembe.-mutatott a mellettünk lévő autóra. -Ahogy óhajtja uram!-pukedliztem egyet és beszálltam a kocsiba.. Utazhattunk már vagy negyed órája amikor is nem bírtam tovább visszafogni kíváncsiságomat. -De mégis hová megyünk? -Majd meglátod! -Jaj ne már Jack!-löktek vállba. -Katerina Polsen! -Maga rendkívül kíváncsi.-nevetett. -Jackson Grey!-Maga pedig rendkívül unalmas! -Nevettünk egy jót, majd minden csendbe burkolózott. Kinéztem az ablakon, figyeltem, hogy suhannak el mellettünk a fák, ahogy mozognak a felhők. Unottan néztem egy darabig, amikor is éreztem, hogy a kocsi lassít, majd megáll. -Ott vagyunk?-kérdeztem. -Igen. Kiszálltunk a kocsiból amikor is Jackson megfogta a kezemet és elkezdett vezetni. -Hova viszel?-érdeklődtem. -Titok.-mosolygott. Ahogy közeledtünk a hely felé, egyre izgatottabbá váltam. Egy kis patak mellett voltunk, körös-körül fákkal és bokrokkal. A nap szokatlanul erősen ragyogott. Nem tudtam hova megyünk, ezt a helyet eddig nem ismertem. Kiértünk egy tisztásra, aminek a közepén egy vékony kis pléd, illetve azon némi ennivaló volt. -Úristen, Jackson!-ájuldoztam. -Ezt..nekem?-néztem barna szemeibe. -Ismersz még egy Katerina Polsent?-mosolygott. -Nem.-hadartam el. -Akkor a tiéd!odasétáltunk, majd leültünk a gondosan leterített pokrócra. Beszélgettünk, nevetgéltünk, mint akik több éve házasok. Amikor vele vagyok, érzem, hogy élek.. Hogy boldog vagyok. -Min gondolkozol?-kérdezte Jackson miközben én a mellhasán feküdtem. -Az élet nagy dolgairól.-hangsúlyoztam a "nagy" szócskát. -Igazán?-nevetett Jack. -Lehetne egy kérésem?-Persze. -Mi lenne, ha csak élveznénk a pillanatot? -Semmi beszéd, tettek, csak te meg én. -Ahogy akarod!-simogatta a hátam. -De azt még el kell mondanom, hogy mindennél jobban szeretlek! -Én is szeretlek!
***
A délután lassacskán eltelt, a nap ragyogását felváltották a felhők. Ültem a szobámban. Gondolkodtam. Mióta Jackson hazahozott mást se csinálok. Folyton az a furcsa álom jár a fejemben. Miért? Miért álmodom mindig ugyanazt? És mi jelentősége van? -Kat!-ábrándított ki édesanyám kiáltása. -Megyek már! Leszálltam az ágyamról, a takarót gondosan visszahelyeztem a helyére, majd leindultam a nappaliba. -Itt vagyok! Mikor leértem apát találtam, karba tett kézzel, mellette anyám ült a kanapén. -Történt valami?-ráncoltam a homlokom. -Tudod, az a dolog amiről beszélni szerettem volna..-kezdte apu. -Bökd már ki!-Sokkal rosszabb, ha váratsz!-nevettem, amit egyikőjük sem viszonzott. -Kaptam egy lehetőséget és szeretnék élni vele.-folytatta apa. -Miféle lehetőséget? -A főnököm előléptetett. -Apu!-rohantam oda hozzá és szorosan átöleltem. -De hisz ez csodálatos! -Erre vártunk!-lelkendeztem. -Igen, de..-szólt anyu. Apádat áthelyezték.
-Skóciába.. -Egy fontos ügyfél ott lakik és nagy az esély rá, hogy üzletet lehet vele kötni. -Hogy?-bújtam ki apa öleléséből. -Anyád azt akarja mondani, hogy..el kell költöznünk innen, Skóciába.
-Micsoda?! -Igen, nézd megkaptam a lehetőséget amire vártam és nem akarom elmulasztani. -szólt apa. -És én? -Rám nem gondoltatok?! -Ez.. -Lehetetlen! -Apáddal úgy gondoltuk, ez a legjobb megoldás. -Legjobb megoldás? -Fel sem fogom miket beszélsz, anya!-kiáltottam. -Végre, az életben egyszer sínen van az életem, boldog vagyok és hagyjam ezt hátra? -Hogy mondjam meg ezt Jacksonnak? -Hogy?!-törtek elő a könnyeim. Erre a kérdésre viszont nem kaptam választ. -Tönkre teszitek az életem! -És észre sem veszítek. -Mikor indulnánk?-csikorgattam a fogaimat. -Egy hét múlva.-válaszolt apa. -Ez vicc! -Egyetlen hét alatt hagyjam hátra az eddigi életemet, a szerelmemet.. -Kicsim én..-kezdte anya. -Anya, kérlek! -Hagyjatok békén!-rohantam el könnyezve, meg sem állva a szobámig. Beértek, becsaptam az ajtót és elfordítottam a kulcsot a zárban. Háttal nekidőlve az ajtónak zokogtam, majd egyre lejjebb csúsztam míg el nem értem a padlót. -Katerina!-kopogott apa. -Nyisd ki az ajtót! -Ez nem megoldás! -Akkor még is mi?-kiáltottam vissza. -Mi lehet a megoldás ebben a helyzetben?-csuklott el a hangom..
