5.éjszaka -Kint a Skót rengetegben

Katerina Polsen

Hosszú, hosszú órák óta utaztunk, már, ha médium lennék akkor sem tudnám megmondani, hogy mióta. Nyomasztó csend honolt végig a kocsiban, én nem szóltam semmit a szüleimhez és ők se hozzám. Pedig szerettek volna. Látszik rajtuk. Szerették volna elmondani még vagy ezerszer, hogy nagyon, nagyon sajnálják, és, hogy nem tervezték ezt. Valamint azt is, hogy sokkal jobb helyünk lesz egy az istenháta mögötti Skócia kastélyban, mint a szülővárosomban.. Igen, tipikus szülők. A lehetetlenből is képesek "várat" építeni. A kocsi zötyögött alattunk, az ablakon kitekintve suhantak a fák. Unalmamban lapozgattam már rég kiolvasott könyveimet, vagy éppen nem azt, akkor a nyakláncommal játszottam. Ez le is kötött..-bizonyos ideig.  Mikor már nem bírtam tovább, kikapcsoltam a biztonsági övemet és elterültem a hátsó ülésen. Lehunytam szemeimet, de nem alvás céljából, csupán mert a fekete kocsink teteje nem volt valami érdekes.
-Mikor érünk oda?-kérdeztem még mindig csukott szemmel.
-Huszonnégy, esetleg huszonöt óra múlva.-szólt anya. Pompás! -Mégis merre megyünk egyáltalán?

-Azt már felfogtam, hogy Skóciába, de azon belül? -Invernesstől délre, nagyon délre van egy kis város úgy ezres nagyságú, azt hiszem. -Losburgh.-válaszolt a kérdéseme apa. -Losburgh?-ültem fel az ülésen. -Ti komolyan a Loch Ness tó mellé visztek engem? -Ami hideg, fagyos, és még sorolhatnám? A nyári hőmérséklet nem haladja meg a tíz fokot!-akadtam ki. -És esős.-szólt anya. -Hogy?!-néztem előre az anyósülésre. -És esős. -Ezt kifelejtetted!-nevetett. 
-Látom jól szórakozol..-grimaszoltam. -Sajnálom kicsim, nem hagyhattam ki.-tette a kezét a szája elé, hogy ne lássam mennyire "irul-virul." -Jaj Katerina! -Lazulj már egy kicsit!-szólt közbe apa, oly "bölcsen" csengő hangján. A szüleim mondják nekem, hogy lazuljak? Eddig süllyedtünk volna?? -Inkább próbálj meg aludni egy picit! -Nem, anya nem fogok aludni! -Még csak az kellene, hogy megint.. -Hogy megint, mi Kat?-kérdezett anya. A francba! Elárulom saját magam! Nem vagyok normális! -Katherine!-hozzád beszélek!-erősködött anya. Igen, Katherinnek szólított amit csak akkor tesz, ha nagyon mérges, vagy nagyon jó kedve van.. Szeretem, ha így hívnak, de megszoktam már a Katerina-t. -Semmi, anya! -Alszom!-jelentettem ki, majd az ülésen elnyúlva úgy fordultam, hogy ne lássák az arcomat. Tehát irány a Losbourgh! Azon belül is egy óriási "kastély" tele  nyüzsgő emberekkel, inasokkal, munkásokkal. még levegőt sem tudok, majd úgy venni, hogy ne figyelne valaki..-őrlődtem, mérgelődtem egy darabig majd szemeim lecsukódtak és kis idő múlva már egy másik világban voltam.. Egy hatalmas tó partján sétáltam, talpig csurom vizesen. A szellő süvített, az eső szakadt, mintha dézsából öntötték volna. A tó vize hullámzott, mindenfelé hullámok csapkodták parthoz közeli köveket. Sétáltam, sétáltam, nem törődve semmivel, érdektelenül. Este felé járt az idő, és éreztem, hogy már nem bírom sokáig. Gyalogoltam még pár métert, majd összerogytam és a kissé homokos, valamint földes talajra estem. Szemem félig nyitva volt, így még észlelni tudtam, hogy  a zuhogó esőben, egy fekete alak közeledett felém. A eső miatt, ami a szemembe fojt, nem tudtam kivenni, hogy ki az. Tehetetlenül feküdtem és néztem ahogy egyre közelebb ér. Leguggolt mellém, átkarolta a hátamat, felhúzva engem a földről. Csapzott, vizes haja volt, ahogy figyeltem, mely eltakarta a szemét, valamint arcának legnagyobb részét.
- Ki vagy te?-suttogtam, nagy erőfeszítések árán. -Valaki, aki megvéd majd attól a veszélytől, ami téged fenyeget.-válaszolta egyszerűen, halkan. Erős karjai körbeértek, majd felemeltek. -Minden rendben lesz.-szólt. Lehunytam a szemem és abban a pillanatba máshol voltam. Ismét.. Egy réten, virágokkal, napsütéssel.. Pörögtek az események, nem tehettem ellene semmit.. -Neem!-ordítottam egy hatalmasat, úgy, hogy apa majdnem elrántotta a kormányt. -Katerina!-kiabált anya. -Jól vagy? -Mi történt?-érdeklődött. -Csak.. 
-Csak egy álom.-ziháltam. -Egy szörnyű, visszatérő álom.. -Öhm ott vagyunk már?-váltottam 
gyorsan témát. -Mindjárt.-válaszolt apu. -Egy-két óra csupán. -Úristen ennyit aludtam? -Igen, már azt hittük álomkóros lettél.-mosolygott anya. -Vicces.-szóltam flegmán, majd felültem az ülésen és bekötöttem magam. -Addig kibírom.-válaszoltam, majd a kis táskám után nyúltam és ki vettem belőle a Iphone-omat, valamint a hozzápasszoló fülhallgatót. Hallgattam a nyugtató kis dallamot, ami engem is megnyugtatott. Azonban valami mégsem hagyott nyugodni teljesen. Az álmom. Ez most egy kicsit eltért a "szokásostól". "Valaki, aki megvéd majd attól a veszélytől, ami téged fenyeget."-csengtek a fülemben a szavak, a hangos zene ellenére is. Veszély? Miféle? Bámultam kifelé az ablakon, láttam, ahogy változik a táj. Merőben más volt, mint oda haza Brixham-ben.  Az eső zuhogott, a nap gyenge sugarai alig érték a földet. A lombhullató fákat felváltották 
az örökzöldek, bár néha-néha még láttam olyat is. Viszont mindenfelé csak ez volt. Erdő és út előre, a semmibe. Néhány madár repkedett, körözött a levegőben, talán zsákmánya után lesve. Mennyire egyhangú minden! Mit fogok én Losburgh-ben csinálni? Esőkabátban rohangálok egész nap?..

                                                ***

Nem sokkal később, megpillantottam, illetve megpillantottuk az "Üdvözöljük Losburgh-ben" táblát. Szomorú voltam, mert megérkeztem arra az egyetlen helyre, ahova soha életemben nem jöttem volna el, de ugyanakkor boldog is, mert végre vége ennek a már-már idegesítő utazásnak. Haladtunk végig a kisvároson, az ablakon keresztül figyeltem az utcákat, az embereket. Semmi érdekes nem volt bennük. Mind esernyővel rohangáltak, mint a hangyák a hangyabolyban. Hamar átértünk a városon, majd az utolsó utcánál befordultunk és autóztunk még vagy húsz percet. Éreztem, hogy apa lassítani kezd, tehát valószínűleg megérkeztünk. Egy hatalmas kerítés előtt álltunk meg, lehetett vagy három méter magas is. Ezek ennyire félnek?! Apa elővette a telefont a zsebéből, majd tárcsázni kezdett valamilyen számot. A telefon kicsöngött, majd apa beszélni kezdet. "Jó napot kívánok, itt is volnánk" bla bla bla..  Pár perces "csacsogás" után a hatalmas vaskapu megmozdult, majd kinyílott. Könnyedén bekocsikáztunk rajta, s még a lélegzetünk is elakadt. Legalább is az enyém biztosan. Egy  nyíl egyenes út vezetett, a kastélyhoz, ami a szó összes értelmében kastély volt. Hatalmas, épület, jó pár darab tornyos kiemelkedéssel. Ijesztő, rideg hatást keltett bennem, olyan volt mint ha szellem lakta lenne. Az ablakokat hatalmas függöny borította, már amennyit észrevettem belőle. Szemeim vándoroltak ablakról, ablakra, amikor az egyikben megpillantottam egy sötét alakot, aki bizonyára a mi érkezésünket figyeli. Nem láttam sokáig, mert az autó haladt, s nem tudtam tovább odafigyelni. A kert szépen kidolgozott volt, rengeteg örökzöld növénnyel, bokrokkal, elszórtan virágokkal is. Mindez egy hatalmas dombon helyezkedett el, melynek hátterében, mintha magát a Loch Ness tavat véltem volna látni. Lehet, hogy csak képzelődtem.. A kocsi lassított, majd megállt. A kerítést, majd öt percig mentünk, hogy elérjünk magához a házhoz. Mekkora birtok! Apa kiszállt a kocsiból, majd anya is. Kinéztem az ablakon, s láttam, hogy szinte a teljes személyzet, inasok, konyhások, talán még a kertészek is mind a kastély lépcsőjén állnak. Mintha csak mi miattunk, lennének kint, pedig tudtom szerint, nem vagyunk sem előkelők, sem pedig rokonok. Csupán egy szerencsétlen család, aki kénytelen volt "költözni" a munka miatt. Kiszálltam én is és első dolog, ami képen talált, az a friss, szmog mentes, tiszta levegő volt. Mélyen magamba szippantottam, mivel még nem éreztem ilyet. Néhány levegővétel után kezdtem megszokni. Felemeltem a fejemet, hogy jobban megnézhessem a kastélyt. Azonban olyan magas volt, hogy akárhogy is igyekeztem, hunyorítottam, nem láttam a tetejét. A személyzetből egy magas szőkés hajú pasas lépett elő, lehetett vagy harmincöt éves. -Legyenek üdvözölve a birtokon! -Az én nevem Francis, és én fogom önöket körbevezetni, valamint megmutatni a szobájukat.-jelentette ki egy kis akcentussal a hangjában. -Köszönjük szépen, nyújtott neki kezet apa. -Önt uram, már várják. -A kisegítőm, majd odakíséri.-mutatott egy fiatalabb férfire, apával együtt eltűntek a hatalmas ajtóban. Hát jól itt hagyott!-jegyeztem meg magamnak.
-Önt, hölgyem és a lányát én magam fogom a szobájukba kísérni. -A csomagokat, majd később felviszem.
-Ó nem szükséges, Mr..-szólalt fel anya. -Kérem hívjon csak Francisnek. -És ne aggódjon, majd én megoldom a csomagokat. -Rendben.-egyezett bele anya, majd intett nekem, hogy kövessem az inast s vele együtt őt is. Vonakodva bár, de elindultam utánuk. Beléptünk a hatalmas vasból készült ajtón és ami bent fogadott minket az meglepő és lélegzetelállító volt. Hatalmas helység, ami sejtésem szerint csupán csak az "előszoba". Hatalmas, régi csillárok minden felé, hosszú, földig érő függönyök, ívelt ablakok. Egy tucat, középkori bútor, és még egy igazi kandalló is. Gondolhattam volna, hogy nincsen vezetékes fűtés!  Velem együtt bámult anya is, szó szerint majdnem leesett az álla, annyira csodálkozott. -Ez lenne a nappali vagy ha úgy tetszik akkor a kastély központja!-mutatott körbe Francis. -Most jelenleg a keleti szárnyban vagyunk, ugyanis a nyugati zárva van.. -Átalakítás miatt.-válaszolta. -Balra található egy könyvtár, valamint a ház urának a szobája és az irodája is.
 -Jobbra-mutatott az adott irányba-található az ebédlő, és a konyha.
-Valamint a személyzeti hálók. -Erre-mutatott a hatalmas csigalépcső felé, ami kissé kanyarogva érkezett le az alsó szintre. 
-Erre találhatók az önök szobái. -Kérem kövessenek!-indult el felfelé a lépcsőn. Engedelmesen követtünk. Egymás után vettük a lépcsőket, azt hittem már soha nem lesz vége. Fuldokolva egy kicsit egy széles folyosóhoz értünk, aminek az egyik oldalán ajtók sokasága, a másikon pedig ablakok helyezkedtek el. A folyosó végén volt egy újabb lépcső, ami bizonyára az egyik toronyba vezetett. Lépkedtünk párat, majd Francis hirtelen megállt. -Ez lesz ön szobája asszonyom.-mutatott be a nyitott ajtón. -Lépjen csak be én addig elvezetem a kisasszonyt a sajátjához. Anya belépett a szobába, majd visszafogott és tátogott valami "Később találkozunk" félét. Francissel tovább haladtunk a folyosón, már több mint tíz méterrel elhagytuk anya szobáját. Nem baj legalább nem fognak zavarni! -Ez lenne az ön szobája kisasszony-mutatott be Francis az ajtón. -Én most lemegyek a csomagjaiért, aztán elmagyarázom a továbbiakat.-szólt és mire megfordultam, már ott sem volt. Fura egy fickó, de kedvelhető. Magamra maradtam, így hát beléptem a szobába. Az első szavak amik rögtön eszembe jutottak a szobáról ezek voltak. -Jézus Úr Isten!..