2.éjszaka -Csalódás

Katerina Polsen

Két nap.. Két átkozott nap, amióta drágalátos szüleim szembesítettek a döntésükkel, amibe nekem egyáltalán nincs beleszólásom. Tehetnék akármit, duzzoghatnék, csapkodhatnám az ajtót.. Semmi nem segítene. Ehelyett inkább ülök az ablakomban, felhúzott térdekkel, morcosan. Bámulom a kissé piszkos üvegen át az utcát, az esti fényeket, autókat. Már nem sokáig gyönyörködhetek benne. Csupán öt napig. El kell mennem innen úgy, hogy nem néztetek vissza, nem mondatom, hogy "sajnálom, nem akartam". A csalódás érzése amit, szüleim iránt éreztem, elviselhetetlen volt. De néha azokban a személyekben csalódunk a legnagyobbat, akik közel állnak hozzánk. Utálom ezt az érzést, utálom, hogy meg kellett történnie és utálom, hogy nekem is ezt kell tennem Jacksonnal. De mit tehetnék?  Valószínűleg semmi okos, illetve helyes dolgot. Vettem egy mély lélegzetet, lábaimat kinyújtottam magam előtt, reménykedve, hogy ez segít felejteni. De nem segített.. Kipp-kopp! Hallottam az ajtó hangos koppanását. 
-Katerina bejöhetnék?-szólt édesanyám lágyan csilingelő hangja. -Ha nagyon muszáj.-szóltam, de tekintetemet nem vettem le az ablakról. Nyílott az ajtó s anyám belépett. Szemem sarkából láttam, hogy hosszú vajszínű selyemköpenyt viselt, szőkén csillogó haja, enyhén lebegett, ahogy lépkedett. -Leülhetek?-kérdezett. -Ha már eddig eljöttél.-válaszoltam és az ágyamra mutattam. Anya helyet foglalt, kezeit ölébe helyezte és elmélázott egy darabig a szobán, az ablakon, rajtam. -Kat, nézd..-kezdett bele mondandójába. HURRÁ! Most jön az "ezt a te érdekedben tettük" szöveg. -Tudom, hogy váratlanul ért és még nem vagy erre felkészülve. -Megértem.-bólogatott. -De meg kell értened a mi szemszögünkből is! -Pontosan tudod, hogy apád minden egyes nap kemény dolgozik, hogy fenntartsa nekünk ezt az életet. -Nem vagyunk gazdagok, tudom én..de így is igyekszünk megadni neked minden tőlünk telhetőt!-piszkálgatta anya a körmeit, idegességében. -Hiába minden, ha amire szükségem van azt elveszitek tőlem.-dünnyögtem kifelé az ablakon. -Elvesszük? -Ez mégis? -Ááá értem, Jacksonról van szó igaz?-válaszolta meg anya saját kérdéseit. -Miatta vagy így kiakadva ugye? -Nem is az érdekel, hogy elmegyünk, hanem, hogy ő nem jöhet velünk.. -Ugye? -Szerinted?!-szóltam kissé ingerülten. -Katerina sokkal jobbat is találsz majd! -Hogy?!-fordultam meg, hogy anya szemébe nézhessek. -"Találok nála jobbat is"?! 
-Komolyan ezzel jössz?-grimaszoltam. -Kicsim én.. -Nekem nem kell más anya! -Én őt szeretem, érted?! -Ez csak egy fellángolás!-állt fel anya az ágyról, idegesen. -Fellángolás?-követtem én is a példáját. -Igen. -Értem, akkor ti is apával a gimnáziumban csak "fellángoltatok"? -Azért vagytok most házasok, azért van egy szép házatok és azért vagyok itt én is? -Egy fellángolás miatt?-léptem közelebb. -Őt hagyd ki ebből. -Apád és..az teljesen más volt!-erősködött anya, hogy bizonyítsa az igazát. -Más, hát persze!-nevettem el magam kínomban és egy pillanatra felnéztem a plafonra. -Miben más? -Hm? -Hagyjuk ezt, rendben? -Miért anya? -Hogy nehogy elismerd, hogy nekem van igazam?-tettem a kezemet arcom elé. -Katerina elég!-kiáltott anya, amilyen hangosan csak bírta. -Oké, hát tudod merre van az ajtó.-néztem rá egy csöppnyi megvetéssel. -Kérlek.-szólt anyám fennhangon. -Öt napod van, hogy összepakolj! -Öt nap!-kiáltott miután elhagyta a szobámat. Öt nap! Mintha én nem tudnám.

Könnyek gyűltek a szemembe, ahogy a búcsúzásra gondoltam. Legörnyedtem az ágyamra, lábaimat felhúztam a hasamig és könnyek között próbáltam elaludni. Azonban akárhogy is próbálkoztam, forgolódtam, az várva várt "álom" nem érkezett meg. Próbáltam minél kényelmesebb pozícióba feküdni, de pár perc után mindegyik kényelmetlennek bizonyult. Háttal feküdtem az ágyon, szemeim a megszáradt könnyek hatására nehezen, de végül kinyíltak. Rá pillantottam az órára. Hajnali kettő. Remek! Meredten néztem a plafonra, figyeltem ahogy az utcai lámpák által beszűrődött fény megcsillan rajta. Ahogy bámulgattam, hirtelen elsötétült a megcsillanó fény, majd úja visszatért. -Mi a..?-ültem fel az ágyon. Az ablakra pillantottam és a behúzott kissé átlátszó függönyre. -Biztos csak képzelődtem.-gondoltam magamat nyugtatva. Azonban a fény ismét játszadozott s amíg én figyeltem az ablakot, egy suhanó árnyra lettem figyelmes. Érdeklődésemnek jeléül, felálltam és odasétáltam az ablakhoz. Fejemet nekitámasztottam, láttam magamat amint tükröződök benne. De senki mást. Gondosan megnéztem jobb és bal oldalról is az ablakot, amikor távol az utca sarkon észrevettem egy alakot. Nem láttam sem az arcát csupán türkizkéken csillogó szemeit, amint a házat, rosszabb esetben engem figyel. Tekintete mély volt, sokatmondó. Tiszta, de fájdalommal teli. Méláztam egy darabig rajta, de mire egyet pislogtam, eltűnt. Mintha ott se lett volna. Nagyszerű, már rémeket is látok! Megráztam a fejem, felejtés képpen, göndör fürtjeim ide-oda szálltak. Csalódottan húztam el a függönyt, majd visszatértem az ágyamba. -Képzelődtem?!-morzsolgattam a szavakat, majd nagy nehezen, de álomba szenderültem..

                                                 ***

-Nee!-keltem fel ismét ugyanabból a szörnyű álomból. Meddig fog ez így menni?. Vonakodva, de lassacskán kinyitottam a szemem. Nyújtózkodtam párat, majd az éjjeli szekrényemen levő órára vontam a tekintetem. Hét óra. Hihetetlen vagyok! Képes voltam aludni öt teljes órát! Hurrá!-kavarogtak bennem a gondolatok. Felültem az ágyamon és a fürdő felé vettem az  irányt. Beléptem a halvány kék csempékkel borított kis helységbe, ami egy zuhanyzóból valamit egy nagyobb tükörből állt, valamint a sarokban volt még egy wc is. Mindenfelé a különféle dolgaim, parfüm, tusfürdő, sminkes dobozok. Igenis fontos a külső! Egy könnyed szökelléssel elléptem a tükör mellől, hogy ne lássam hogy nézek ki mert a végén még a mentő visz  el.. Ledobtam magamról a fölösleges ruha darabokat és beálltam a zuhany alá. Megnyitottam a csapot és élveztem, ahogy a meleg víz végigfolyik a bőrömön. Bizsergető érzés fogott el amire összerezzentem. Gondolkodtam. Amit ebben a piciny helységben lehet csak egyedül. Tudtam, hogy el kell búcsúznom Jacksontól. Minél hamarabb, csak azt nem tudtam, hogyan teszem mindezt. De ma! Ma meg kell tennem.. Közel tíz perc zuhanyzás után kiléptem a "fülkéből" megtörölköztem majd magamra csavarva a törölközőt a ruhás szekrényemhez siettem. Fel vettem egy rövidebb szürke szoknyát egy könnyed blézerrel valamint egy fekete magassarkúval, majd becsuktam szekrényem ajtaját és lesiettem a nappaliba. Már csak anya volt itthon, apa bizonyára korán elment. -Katerina hová készülsz?-kérdezte tőlem miközben a konyhában tevékenykedett valamit. -Megyek és összetöröm valaki szívét!-dobálóztam közömbösen a szavakkal, majd kiléptem a házból és becsaptam magam után az ajtót..